Rólam

Már gyerekként is szerettem a kézműves, kreatív tárgyakat, ajándékokat. Az iskolában mindig vártam a technika és rajz órákat, a nagyszülőknél töltött idő alatt várat építettem sárból, homokba vagy a betonra rajzoltam, de írtam már mesét is. Szinte sose unatkoztam, mindig sikerült magam lekötni valamivel.

Mindez megmaradt a mai napig, ha tehetem saját kézzel készített, kreatív vagy legalábbis olyan ajándékot adok, amiből én is kivettem a részem a készítése során

Tanárként végeztem a főiskolán, egészségtan és gyógypedagógia szakon, így a kreatívitás ebben az időszakban is jelen volt az életemben. Egy-egy órára való készülés volt, hogy jó pár órámba telt, a szokásos max 20-30 percnél, mert én a lehető legjobb szemléltető eszközöket, és kreatív feladatokat akartam kitalálni, hogy minél maradandóbb legyen az órai tananyag a gyerekeknek.

Edina vagyok, a

MediDecor megálmodója

Szeretném Veled is megosztani, Neked is megmutatni, hogy olykor kevés alapanyagból rövid idő alatt is nagyszerű dolgok születhetnek! És mindezt adhatod ajándékba vagy saját lakásod, környezeted is díszítheted vele. Hidd el nagyon jó érzés, amikor elkészítesz valamit és utána mindenki megdicséri milyen szép lett és mikor kiderül, hogy Te csináltad, nem hiszik el.

Szeretném, ha mindenki elhinné magáról, hogy képes arra, hogy kreatív legyen, hogy ott lapul benne valahol mélyen, mégha nem is hiszi. Szeretném megmutatni, hogy nem kell kézügyesség vagy bármilyen előképzettség ahhoz, hogy a kreativitásunkat elő tudjuk hozni magunkból. Ahhoz, hogy sikerélményed legyen, hogy növeld az önbizalmad, nem kell sok, elég ha valaki iránymutatást ad, vagy fogja egy kicsit a kezed alkotás közben, ahhoz, hogy valami olyat hozz létre, amire büszke lehetsz. Ebben szeretnék segíteni mindenkinek, akiknek szüksége van rá és úgy érzi, egy kis támogatásra kell hátulról.

Hidd el, Te is képes vagy rá, hogy megcsináld és ezt meg is mutatom Neked!

Együttműködések

E-mail

edina@medidecor.hu