A stencilezés egy kreatív technika, ahol egy sablon segítségével díszítünk.

Ezek a sablonok lyukasak, számokat, betűket vagy különféle alakzatokat rejtenek magukban, amiket mi lényegében díszítő elemként használhatunk fel.

stencil sablon stencilezés
stencil sablon virág

A stencil az, aminek segítségével létrehozzuk a végeredményt. A sablon vagy stencil segítéségével tudunk mintákat, alakzatokat, különféle hátteret alkotni, ennek segítségével tudunk színezni, festeni és rajzolni is.

A kreatívabbak biztosan emlékeznek rá, hogy gyerekkorunkban (kb 20-30 éve) lehetett olyan vonalzókat kapni – remélem még most is lehet – amiken különböző állatfigurák, vagy fák, házak voltak. Ezeknek az alakzatoknak a körvonalait tudunk megrajzolni és aztán már csak színezi kellett. A stencilt ezekhez a vonalzókhoz tudnám hasonlítani.

A stencilek nemcsak műanyagból de fémből vagy szilikonból is készülhetnek. Attól függően tudjuk kiválasztani a számunka megfelelőt, hogy mit is szeretnénk díszíteni, illetve mit szeretnénk elérni azzal a díszítéssel vagy mintával. Ma már rengeteg sablon közül választhatunk így mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt.

A vékonyabb sablokónokkal igazából csak színezni érdemes, megfelelő lehet egy háttér kialakításához, vagy csak díszítő elemként is megjelenhet.

A vastagabbakat már különböző pasztákhoz is használhatjuk, segítségével a stencilen lévő minta ki tud emelkedni az adott felületből, lényegében 3D-s lesz.

Nézzük, mivel és hogyan stencilezzünk, illetve mi kell hozzá?

Mi kell hozzá?

A stencil sablon, festék vagy paszta és az eszköz, amivel felvisszük a festéket, ecset, szivacs vagy festőkés.

ecset stenil paszta szivacs stencilezés

Mivel stencilezzünk? Ecset vagy szivacs?

A stencilezéshez, mint technikához lehet kimondottam stencil ecsetet kapni, de őszintén szólva én ezt nem szeretem, sőt semmilyen ecsettel nem szeretek stencilezni. A festék vagy paszta állagától függ, de a vékonyabb stencilek esetében szivaccsal szoktam felvinni a festéket, apró ütögető mozdulatokkal. Ha vastagabb, kiemelkedő részt szeretnék, és ezt a sablon is engedi, akkor festőkéssel viszem fel a pasztát a felületre.

stencil paszta pasta kreatív paszta

Festék vagy paszta?

Ha vékonyabb a stencil, akkor lehetőség szerint festéket használok. Ma már egyszerű matt, fényes, csillogós, színváltós és sorolhatnám még…rengeteg félét lehet kapni. Azért jobb megoldás a festék, mert könnyebben terül, jobban fed, főleg akkor ha szivaccsal viszed fel a festéket a felületre, ahogy én szoktam, a festék jobban beleivódik a szivacsba és könnyebb vele elérni azt, amit szeretnénk, akár egy áttetsző vagy foltosabb felületet.

Ugyanezt meglehet csinálni pasztával is, de a paszta sokkal sűrűbb, inkább 3D feliratot vagy mintát érdemes kialakítani vele, így ha pasztát használunk, akkor nehezebben tudjuk szivaccsal elkenni az adott területen, és szerintem több pasztára lesz szükség, mint festékből, mivel a szivacson/szivacsban sem terül el olyan jól, könnyen, így felvinni sem ugyanolyan egyszerű. De nem lehetetlen, én is szoktam pasztát felvinni szivaccsal.

Ha vastagabb a stencil, akkor a festéket ugyanúgy használhatjuk, mint a pasztát, az apró minták miatt megint csak szivaccsal vinném fel. De én elsősorban a vastagabb stencilnél pasztát használok és azt festőkéssel szoktam felvinni. Festőkéssel könnyebb a pasztát beleegyengetni az apróbb mintákba is, lényegében csak végighúzzuk a mintás részen a pasztát és betömködjük vele a lyukakat.

Amire még szükségünk lesz!

A ragasztó. Ahhoz, hogy a stencil ne csússzon el alkotás közben, le kell ragasztanunk a sablont. Ezt többféleképpen is megtehetjük. Lehet kapni spray és kenhető ragasztó formájában is úgynevezett visszaszedhető ragasztót, ez nem hagy nyomot a képen, vissza tudod szedni a felületről és akár még párszor újra fel is tudod ragasztani újabb felületre, vagy ha szükséges, akkor ugyanoda is ahonnan leszedted.

stencil visszaszedhető ragasztó

A másik kellékünk a maszkolószalag. Ezzel is le tudod ragasztani a sablont, hogy ne mozduljon el, sőt ez a szalag arra is jó, ha egy adott mintát nem teljes egészében szeretnél díszítésként felhasználni. A minta azon részeit, amit nem szeretnél felhasználni, vagy félő, hogy festésnél lefestenél és nem mutatna szépen a képeden, akkor csak ragaszd le maszkolószalaggal.

 

Ezzel a technikával ma már szinte bármit díszíthetünk. A szobánk falát, vagy akár padlóját, egy számunkra kedves bútort, vagy csak egy ékszeresládikát, vagy egy faliképet. A felhasználásának csak a fantáziánk szabhat határt.